Közösségek

 

Az egyetemek, a kulturális örökség intézmények, a kis- és középvállalkozások (KKV), a helyi egyesületek, a civil csoportosulások, a nemzeti és regionális államigazgatási szervek bevonásával a REACH képes volt kihívásokat megfogalmazni és innovatív utakat katalizálni az EU-ban és azon kívül is. A projekt a kulturális örökséget termelési és versenyképességi tényezőként és a fenntartható növekedés mozgatórugójaként kezelte.

Részvételi mediációs folyamatokat tártak fel a helyi érdekelt felek, a közösségek és a regionális közigazgatás, valamint az együttirányítást támogató intézmények között.

A projekt a REACH hálózat résztvevőit arra bíztatta, hogy mutassák be a jó gyakorlataikat, a saját példáikat arról, hogyan lehet a helyi közösségeket rávenni a kulturális örökség megmentésére, értékelésére és védelmére.

A hálózat tagjai különböző szinteken vettek részt a REACH kísérleti projektjeiben: tapasztalataikkal járultak hozzá, válaszoltak a felmérésekre és kérdőívekre, valamint részt vettek a konferenciákon, workshopokon és helyi találkozókon.

Az, hogy miként lehet a kultúrának és a kulturális örökségnek nagyobb, relevánsabb, sőt átalakító szerepet juttatni – a gazdaságban, a közösségekben és a területeken – szilárd alapokat igényel. E tekintetben a REACH javaslatot tett a reziliens európai kulturális örökség miliő integrált modelljének elfogadására, amelyet a REACH hálózat résztvevőivel folytatott párbeszéd és együttműködés révén fejlesztettek ki.

A REACH célja a legszélesebb körű együttműködés megteremtése más projektekkel, szervezetekkel és intézményekkel a kulturális örökség kutatása területén.